Bizonyos dolgokban rendkívüli módon hűséges, kitartó tudok lenni. Valószerűtlenül hosszú ideig tudok ragaszkodni bizonyos tárgyakhoz, márkákhoz. Sokszor még akkor is kapaszkodom beléjük, amikor már rosszak, nem működnek.

A születésnapomra kapott mobiltelefonomat például nagyjából egy hónap elteltével kezdtem el használni, valahogy nem akaródzott megtanulni az új funkciókat, beleszokni a fogásába, a menürendszerének kifaggatásába. Azóta persze nagyon megszerettem ezt az új kütyüt is, bár alig töredékét használom fel az általa nyújtott műszaki tartalomnak, lehetőségeknek.

Így vagyok ezzel a bloggal is. Valahogy beleragadtam az nlcafé blogjába, rendszerébe. Nehezemre esett váltani, de a múlt hétvégén egy teljes napig nem tudtam belépni a rendszerbe, mindenféle hibaüzenet nélkül... Aztán a számítógépen szépen elsötétült. Az egy hetes számítógépmegvonás alatt volt időm gondolkodni és megszületett az elhatározás. Tegnap pedig a nagyszülők hathatós gyerek-távoltartó és -szórakoztató közreműködésének hála sikerült szinte az egész 2008-as évet átmásolgatni (egyesével). A régebbi bejegyzéseket, így a 2006-os és a 2007-es évet már egyszerűen nem volt érkezésem.

Ez a 399. bejegyzés ezen a blogon. Mostantól a blogspoton folytatom, remélhetőleg mindenki megelégedésére. Az új cím, amit véssetek a linklistátokra, ragasszatok a kedvenceitek közé és jegyezzetek meg a következő:

http://agifoz.blogspot.com/

Az úgy volt, hogy kukoricaliszttel akartam kenyeret sütni, mert találtam egy jónak látszó receptet. A környék két boltjában persze nem volt kukoricaliszt, csak dara. Így aztán kisiklott a dolog és innentől kezdve mentem a saját fejem után. Én már csak ilyen vagyok, a kis individualista.

Ez a kenyér nem az a felfújt típusú, könnyű kis semmiség, annak ellenére, hogy élesztővel készül. Inkább amolyan tömör gyönyörnek nevezném. Van benne anyag, sőt egy kicsit nedves hatású is a tapintása, belül mégis puha és a héja pedig ropogós. Szerintem kifejezetten finom, a juhtúrónak köszönhetően kifejezetten ízletes.

És mindez úgy, hogy semmiféle receptet nem követtem, csak pakoltam bele, amit jónak gondoltam.

Juhtúrós, kukoricadarás cipó

Mi került a cipóba? 30 deka finomliszt, 10 deka kukoricadara (a gyorsan megfövő fajtából), 2 dl víz, 1 kiskanál cukor, 20 g élesztő (egy csomag fele), 1 kiskanál só, 15 deka juhtúró, 1 evőkanál kacsazsír.

Hogyan készült? Langyos, cukros vízben felfuttattam az élesztőt. A lisztet elvegyítettem a darával, sóval. A zsírt kicsit felmelegítettem, hogy folyós legyen. Az összes hozzávalót összekevertem, majd jó alaposan átgyúrtam.

Egyre jobban szeretek gyúrni, matatni a tésztával, megdolgozni, érezni, ahogy életre kel, feltámad, növekszik. Lapos cipót formáztam belőle, hagytam, hogy kicsit megkeljen - úgy egy órán keresztül. Mivel sok "nehéz" anyag van benne, az élesztőnek esélye sincs, hogy nagy buborékokat csináljon vagy nagyon megemelje a tésztát, szóval nem kell tőle csodát várni.

A 200 fokra előmelegített sütőbe toltam be, a lángot levettem 180 fokra és 3/4 órán keresztül sütöttem.

Ha már hóesés, akkor egy kis téli nassolnivaló. Az utolsó sütőtökszállítmányok egyikéből készült. Ez amúgy egy igencsak univerzális recept, az alapokat (vaj, liszt, tojás) szinte bármilyen gyümölccsel, magokkal, fűszerekkel ki lehet egészíteni. A csokidarabkás is mindig nagy sikert arat...

Mi került a 20 kis darabhoz elegendő adagba? 10 deka puha vaj, 20 deka liszt, 1 kiskanál sütőpor, 5 deka darált dió, 4 evőkanál méz, 10 deka sült sütőtök, 1 tojás, 1 kiskanál őrölt fahéj.

Hogyan készült? A száraz és nedves hozzávalókat külön-külön kikevertem, majd vegyítettem egymással. Kiskanálnyi gombócokat formáztam a masszából, 180 fokon sütöttem kb. negyed órán keresztül.

Száraz, de nem ropogós, érződik a dió és a fahéj, de sütőtök csak a színét adja.

Aki úgy ismer, hogy egy kedves, derűs és kiegyensúlyozott ember vagyok, az inkább ne olvassa el az alábbiakat.

1. Február van. Ahhoz, hogy kimenjünk fel kell öltözni. Két gyerek plusz én, az annyi mint hozzávetőlegesen 40-45 ruhadarab. Már amikor ki tudunk menni.

2. A család kollektív végighányt egy éjszakát, ami nem tett jót a kedélyállapotomnak. Az 1. számúénak sem. Ráadásul ilyenkor mindent megengedünk neki, hogy legalább veszekedni ne kelljen.

3. Az 1. számú amúgy is a dackorszak kellős közepén dagonyázik. "Akajom." Ez úgy nagyjából 420 alkalomal hangzik el egy nap. Igyekszem neki mindent megengedni, ami csak lehet. De amikor harmadszor is le akarja dobni a popsikrémes dobozt, elveszem tőle. Ekkor úgy sír, mintha legalábbis a kezét vágtam volna le. Tőből. Nekem pedig néha megfordul ilyesmi a fejemben. Illetve hogy szerzek valahol egy extra széles ragasztószalagot és betapasztom a száját. (Nem, nem kell hívni a gyerekvédelmet, általában a kölcsönös üvöltözésben kiegyezünk.)

4. A 2. számú csak és kizárólag szopizás közben hajlandó elaludni. Tudom, én csesztem el, de még ez a legegyszerűbb módszer, ugyanis lehet fekve csinálni. Csak utána mindig görcsbe áll a hátam... Ő még a viszonylag jó gyerek, kivéve, amikor olyan esztrád műsort sikerül előadnia éjszaka, hogy nekem bruttó 3 óra alvás jut egy éjszakára. Na, ilyenkor még sokkal hangosabban üvöltözök, mint szoktam. És az a legszörnyűbb, hogy már megbánni sincs erőm. Sőt, néha még jogosnak is érzem.

5. A drágám reggel gyönyörű fekete öltönyben, kék nyakkendőben lejt el dolgozni, miközben nekem egyetlen szoknya sincs a szekrényemben. Az egyetlen vállalható nadrágkosztümömet a nagymamám temetésére vettem, 5 éve. Na jó, viszonylag gazdag a választék különböző színű melegítőnadrágokból. Ja, és a zsebnapóleon főnök apró kis kedvességeit inkább meg sem említeném... ezek az ügyecskék szintén "jótékonyan" hatnak az itthoni légkörre.

6. A meg nem írt történetek folyamatosan kapirgálják belülről a fejemet. Amikor este 10-re végre csend van, már nincs tartalék kreatív energiám, hogy le is véssem őket. Ezzel párhuzamosan iszonyatos módon hiányzik a munkám külső elismerése. Hiába tudom és érzem belülről, hogy jó amit írok, ha a kutya se olvassa el, akkor nem sok értelmét látom az egésznek. A médiumok, akiket bombázok, nagyjából a le-se-szarom-ezt-a-kis-senkit atitűddel viseltetnek az irányomban. Tudom, ott rontottam el, hogy amikor lehetett nem jelentkeztem a Való Világba.

7. Ezt a kalácsot reggel hétkor dagasztottam be. Vaj helyett zsírral, tej helyett vízzel. A töltelék cukor+kakaó lett. Egészen finom, bár kicsit száraz. Csináltam egy mini adagot is, Nutellával. Na, az isteni finom. Erre az 1. számú gyermek meg se hajlandó kóstolni.

8. Thomas and his Friends 763-ik alkalommal mentik meg a Titmouth-i fűtőzházat, csak egy egészen kicsit unom már ezt a rajzfilmet, de sajnálatos módon a gyermek minden alkalommal képes addig hisztizni, amíg be nem kapcsolom neki.

9. Ma rossz anya vagyok.

10. És ha csak halványan is eszembe jut, amit a parlament szépséges épületében művelnek egyes embernek látszó tárgyak, olyan ideges leszek, hogy arra nincs gyógyír. Ez már rég nem a politikáról szól a szememben, hanem arról, hogy szép lassan minden hitelüket és tiszteletemet elveszítik a szememben. A hányinger kerülget arra gondolatra, hogy a valósnak lásztó válság ellenére képtelenek a legkisebb erőfeszítést is tenni a dolgok pozitív irányba való elmozdítása érdekében.

A vírus maga alá gyűrte szűkebb és tágabb családomat egyaránt. Csak kóválygunk étlen-szomjan és próbáljuk túlélni ezt a napot.

A pozitív végkicsengés érdekében azonban el kell, hogy meséljem, megjelent a szombati Magyar Szóban egy írásom. Itt olvashatjátok, Böske ángyó rongyoszsákja cím alatt.

Nézegettem, forgattam ezt a zacskónyi fekete lencsét. Belugának hívják, mert nagyon hasonlít a híres kaviárra. Szépséges kis fekete gyöngyök, ékszernek is beillenének. Az íze is egészen kellemes, bár nem igazán különleges. Amolyan "lencsés", azaz földes, diós, semleges. Nem is kreatívkodtam túl a dolgot, egyszerűen sós vízben puhára főztem, leszűrtem és kész. A szemek szépen egyben maradtak, nem lett ragacsos a végeredmény.

Hozzá pácolt sertéshúst sütöttem. A fél kilós combdarabot néhány miliméteres vékonyságú szeletekre vágtam, majd egy órára bepácoltam. Öntöttem rá 1 kanál szójaszószt, 1 kanál mézet meg 1 kanál gránátalmaszirupot. A serpenyőben először 4-5 gerezd apróra vágott fokhagymát és egy kaliforniai paprikát pirítottam. A zöldséget kiszedtem és beleszórtam a húst. Amikor kicsit megpirult mind a két oldala, hozzáöntöttem a páclevet, meg 1 deci rozét, ami éppen ott pihent a hűtőben. Visszapakoltam a paprikát meg a fokhagymát is. Fedő alatt úgy háromnegyed órát pároltam, aztán levettem a fedőt, hogy egy kicsit elpárologjon a leve és kellemesen karamellesre süljön a pác. Hú, isteni lett, jó ragacsos, csupa íz.

Ettünk hozzá még egy kis bulgurt is, csak hogy éhen ne haljunk.

Láttam ezt a gyönyörű pogácsát, és nem hagyott békén. De közben már hetek óta arra is vágytam, hogy burgonyás pogácsát készítsek. Nosza, valahogy összehoztam a kettőt. Az arányok nem tökéletesek, a tészta túl lágy lett, nehezen kezelhető. Mivel nem tudtam kiszagattani, ahogy illik, késsel vagdostam négyszögekre és így ment a sütőbe.

A végeredmény viszont beváltotta reményeimet, lágy, puha tészta, kellemes ízek. Nagyon eteti magát.

Diós-burgonyás pogácsa

Mi került bele? 30 deka finomliszt, 20 deka főtt krumpli, 2 tojás, 10 deka libazsír, 5 deka dió, 2 deka élesztő, 1 dl meleg víz, 1 evőkanál cukor, 1/2 teáskanál só.

Hogyan készült? A főtt krumplit összetörtem, pürésítettem. Az élesztőt elmorzsoltam és a meleg vízbe szórtam, adtam hozzá cukrot is és hagytam, hogy felfusson. A tálba szórt lisztbe beledolgoztam a krumplit, majd az olvadt zsírt, a tojásokat és az élesztős folyadékot is. Fakanállal alaposan kidolgoztam, majd hagytam, hogy duplájára kelljen.

A puha tészát igyekeztem kinyújtani, rászórtam a diót és félbe, majd még félbe hajtottam és újra kinyújtottam. Felkockáztam és a sütőpapírral kibélelt tepsiben még egyszer megkelesztettem. Csak ezután toltam be a 180 fokos sütőbe, ahol szép pirosra sütöttem.

Akkor megosztanám a tisztelt közönséggel, hogy ma van a World Nutella Day. Hiába, no ők is tudják, hogy az egyelőre végtelennek tűnő február a legalkalmasabb az ilyen nyalánkságok eladására. Bővebben: itt.

Időről időre találok valami olyan ételt, aminek fogyasztását egyszerűen nem tudom abbahagyni. Ez általban egy édesség. Az előző szülésem után nagyjából 2 hónapig minden egyes napon, amikor eljutottam a közeli boltba, vettem egy doboz gyári profiterolt. Amíg meg nem untam, gyakran ebéd helyett is ezt ettem... Tudom, szörnyen hangzik, de egy kialvatlanságtól és egyéb nyűgöktől szenvedő nőnek valahogy csak pótolni kell az örömhormonokat.

Most a tejes dolgok nem játszanak, de ez a Stühmer cég nagyon a szívem közepébe talált termékeivel. A trüffel, a marcipános Arany desszert meg az étcsokijuk is isteni. Nagyon komoly minőségűnek tűnik, első ránézésre, remélem egy idei nem adják alább.

Láttam ezt a képet és éreztem, hogy azonnal cselekednem kell. Fogtam a hűtőben található zöldségeket és azzal a lendülettel bepakoltam a sütőbe. Ott is hagytam vagy 40-50 percig. Név szerint előkerült 1 nagyobb szelet sütőtök, 1 cékla, 1/4 kaliforniai paprika meg 4 répa. A végeredmény azonban valahogy olyan harmatosnak tűnt.

Ekkor jött a szikra és az egészet összeturmixoltam a szintén a hűtőben várakozó 1 liternyi leszűrt húslevessel. A zöldségek sütésének utolsó negyed órájában pár szelet sonkát is tettem hozzá, ez lett a levesbetét.

Namármost, egy harmatosnak látszó saláta-alapanyagból lett egy döbbenetes, fantasztikus leves! Komolyan, álmodni sem mertem, hogy ennyire jó lesz, mindenféle plusz fűszerezés nélkül. A sütőtök adta a krémességét, a répa az édességet, a cékla meg azt a jellegzetes földes ízt, ami a gumókra olyannyira jellemző. A kevéske sült paprika pedig pont azt a pluszt jelentette, amitől minden kanál mennyei élvezetté emelte ezt a levest.

A fenti mennyiségből mindössze 3 tányér lett, és hogy mennyire ízlett nekem az is jól mutatja, hogy míg szegény drágám csak egy tányérkával kapott, én kettőt is bevágtam. Az elsőszülött sajnos csak a sült sonkaszeletek iránt mutatott érdeklődést. Meg a dekorálás iránt, ahogy azt meg is örökítettem.

A legújabb VKF-es kiírás a mindent bele egytálételeket állítja a középpontba. A sok fura hozzávalók közötti kalandozás után, most tényleg valami régimódira, háziasra és autentikusra vágytam. 

A gyuvecs jutott eszembe, ami a Balkán egyik legjellemzőbb étele, bár a PR-ja nem olyan hatékony, mint a csevapé vagy a muszakáé. Viszont gyerekkoromban sokszor került az asztalunkra, mint azt hiszem számos más Szerbiában élő családéra is, hiszen egyszerű és nagyszerű.

A gyuvecs nemcsak az ételt, hanem azt a cseréptálat is jelenti, amit régen még a parázsba vagy a kemencébe tettek, (de mára ezt a tűzálló üvegtálak váltották fel). Ebben szépen lassan, egyenletesen főtt meg az étel. Ebből is látszik, hogy a gyuvecsbe szinte bármi bekerülhet, persze létezik egy-két "eredetibbnek" tekinthető változat.

A fő irányvonalak, amelyeket vagy 30 recept átolvasása után fel tudnék vázolni:

- A gyuvecs alapvetően nyári étel, hiszen fő összetevői a mértéktelenül adagolt hagyma, paradicsom, paprika. A bolgárok minden egyéb létező zöldséget, így padlizsánt, okrát is bőven pakolnak bele, ezzel szemben a szerbek inkább a visszafogott irányvonalat követik. Boszniából inkább a káposztás, illetve babos recepteket találtam.

- A szerbek inkább disznóhúsból készítik, míg a bosnyákok a birkára szavaznak.

- Szerbiában inkább rizs, Bulgáriában inkább krumpli a töltőanyag.

- A szó eredete a török güvec-ben keresendő, ami ugyanilyen zöldséges egytálétel, naná, hogy birkából. 

A fenti összetevőket, elkészítési módokat a fejembe töltve, mintegy turmixgépben, szépen átforgattam, aztán készítettem egy saját változatot. A drágám szerint igazi mikrofúziót hajtottam végre, mikoris a bosnyák és szerb konyhát vegyítettem. (Naná, majd thai bazsalikommal meg francia mustárral kísérletezzek?)

Gyuvecs

Mi került a 3 (kevésbé éheseknek 4) személyes adagba? 30 deka sertéskaraj, 3-4 szelet húsos szalonna, 20 deka rizs, 1 tv paprika (egyenesen a napfényes Jordániából), 2 vöröshagyma, fél fej káposzta, 1 deci paradicsomlé, olaj, só, bors, őrölt pirospaprika.

Hogyan készült? A húst felkockáztam és kevés olajon előpirítottam. Egy tűzálló tálba öntöttem a rizst, amit fűszereztem, felöntöttem paradicsomlével és még 2 deci vízzel is. A tetejére pakoltam a felkockázott zöldségeket, a legtetejére meg a húst. meg a szalonnát Az egészet lefedtem alufóliával és vagy 1 órán keresztül sütöttem a sütőben. Fél órára még visszatoltam, ekkor már fólia nélkül.

A Görög kulinária című vaskos könyvet akkor szedem elő, amikor utazhatnékom támad. Ahogy lapozgatom a tájegységek szerint bemutatott fejezeteket, egyre inkább nő bennem a vágy, hogy szedjem a sátorfámat. És mindig megállapítom, hogy sok-sok időm lesz majd még utazni. Csak egy-két évet kell most várni, aztán én is hurcibálom a gyerkőcöket, ahogy a szüleim is tették velünk.

A könyv maga egy kicsit zavaros, hiszen a tájegységek és az azokhoz kapcsolódó hozzávalók alapján rakták tele receptekkel. Másrészt igazán részeltesen mutatja be, hogy mi van a görögsalátán, feta sajton, muszakán túl. Hú, sok minden! Érdekes paraszti ételek, halak és természetesen rengeteg zöldség.

Fenem például a fogam a lencseropogósra meg a csicseriborsó fasírtra. Ezek például Szantorini ékességei. Aztán az okrát is jó lenne végre megkóstolni. Meg ezek a gyönyörűséges piták, amelyek engem a képek alapján a burekre emlékeztetnek. És halak, halak, tintahalak, polipok, rákok! Nyúl diómártásban vagy olívabogyóval, húsgombóc citromos-tojásos mártással!

Végül persze egyiket sem csináltam meg, hanem a magamba szívott hangulattól vezérelve előkaptam a hűtőben lapuló báránycombot, pakoltam mellé olajbogyót, kapribogyót, hagymát, fokhagymát, répát, aszalt szilvát, oregánót, mentát. Aztán megsütöttem az egészet. Hú, de finom lett! Különösen az egymás ízével jól átitatódott zöldségek, amelyek a hosszas sütőben töltött idő végére szinte szétolvadtak.

Aminek igazából nincs narancsíze. Láttam ezt a fánkot Napmátkánál és rájöttem, hogy nincs kedvem egy évet várni az újabb fánkom megsütéséig. Úgyhogy gyorsan bele is vágtam.

Persze egy kicsit változtattam a recepten, 2 deci narancslét használtam meg 2 deci rizstejet. A vaj helyett pedig zsírt. Ráadásul a nyújtás-szaggatás részét is kihagytam. Helyette kézzel kis gömböcöket hengergettem és azokat pakoltam a forró olajba.

Mivel tényleg nem lett narancs íze, talán mert én szártított, őrölt narancshéjat használtam, készítettem hozzá egy kis kakaós szórós-mártogatóst: kakaó, porcukor és narancshéj.

Egybesült fasirtot készítettem, de tojás és pirospaprika nélkül. Inkább egy kis gesztenyét és fahéjat kevertem bele. Fantasztikus lett.

Volt egy olyan ötletem is, hogy a lilakáposztába töltöm ezt a tölteléket és úgy főzöm meg, de végül túl macerásnak ítéltem a folyamatot. Lehet, hogy ha egy kicsit több időm lesz, hajlok majd az ilyesmire is.

Gesztenyés fasírt

50 deka darált pulykahúshoz hozzákevertem 15 deka natúr gesztenyemasszát meg egy szelet vízbe áztatott, kinyomkodott kenyeret. Sóval, borssal, fahéjjal fűszereztem. Egy őzgerinc formát kibéleltem szalonnacsíkokkal, ebbe simítottam a húsmasszát. Nagyjából háromnegyed órát sütöttem a sütőben.

Hozzá pedig lila káposztát pároltam, 2 alma és némi balzsamecet társaságában.

Ráadásul nagyon-nagyon elegem van. Az egy dolog, hogy folyamatosan a kreativitásomat túráztatom a tej és most már tojásmentes étkezés megvalósítása érdekében. De nem múlnak a csúnya bőrfelületek.

Illetve vannak napok, amikor egy kicsit jobb. Talán. De egyáltalán nem biztos, hogy ha innék tejet, akkor rosszabb lenne. Egyelőre nem merem kipróbálni. Elhagytam már viszont az összes olajos magot, amik legalább egy kicsit megadták nekem a nassolás illúzióját.

Rizst eszek hússal. Néha krumplival vagy tésztával. Meg zsíros kenyeret. De mi van, ha a liszt? Vagy a krumpli?

Vagy esetleg a gyapjúszőnyeg vagy a tollpárna?

Kaptunk újabb krémet és széttárt karokat, hogy ezt bizony nehéz kideríteni...

Ja, és hogy még vidámabbak legyenek a mindennapok, a fognövesztő akció is beindult, iszonyatos nyáladzás kíséretében, hosszadalmas vinnyogásokkal tarkítva. Plusz egy kifogyhatatlan energiájú két és féléves szórakoztatási kötelezettségeivel.

Vigaszul itt egy recept, amit már kínomban találtam ki. Viszont mindössze 5 alkotóelem van benne, plusz víz és egészen nagy sikert aratott. Ízlett a népeknek, no.

Kókuszos rizspuding csokoládés mártással

20 deka rizst megfőztem fél liter vízben. Cukorral és vaníliás cukorral ízesítettem. Amikor beszívta a vizet és már pépesen puha volt, hozzákevertem 1 dl kókusztejet. Még egyet rottyantottam rajta, majd formákba nyomkodtam és kihűtöttem.

A csokimártáshoz 1 dl kókusztejben felolvasztottam 10 deka keserűcsokit.

Cecile-től kaptam barátság-ölelést. Amit most én is szeretnék továbbadni olyanoknak, akik személyes barátokká váltak a netnek köszönhetően, illetve olyanoknak, akiket csak írásaikon, főzéseiken keresztül ismerek, mégis barátaimnak gondolnám őket.

Marmalade, Mamihami, Napmátka, Millie, Maimoni. Ja, és hogy legyen egy fiú is, a kísérletezős Beatbull se maradjon ki.

De most komolyan. Azt hiszem ennél randább étel nem sok van. Lehet, hogy egy profi még ezt is le tudta volna úgy kapni, hogy vonzó legyen, nekem ennyire futotta. Amiért mégis megmutatom, az a tény, hogy nagyon-nagyon ízlett! Aki annyira szereti a májat, mint én, érdemes megpróbálkoznia ezzel a negyed órás fogással.

Resztelt máj paradicsommal és borsóval

Mi került a 2 személyes adagba? 30 deka csirkemáj, 1 kis hagyma, 10 deka borsó, 4 evőkanál paradicsompüré, 1 kiskanál morzsolt zsálya, olaj, só, bors.

Hogyan készült? A májat falatnyi darabokra vágtam, a hagymát pedig egészen apróra kockáztam. 2 evőkanálnyi olajon egyszerre pirítottam meg a májat és a hagymát. Hozzákevertem a paradicsompürét meg a borsót, fűszereztem és fedő alatt még 10 percig pároltam.

Gázválság, szmogriadó, ónos eső. Na, én inkább szedem a sátorfámat. Elbujdokolok, de csak a konyháig jutok.

Nyáridéző bulgur

Mi került a 4 személyes adagba? 20 deka bulgur(búzatöret), 1 csicseriborsó konzerv, 4-5 szem aszalt paradicsom, 4-5 szem aszalt sárgabarack, 2-3 evőkanálnyi mazsola, 1 kis hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 répa, 1 kaliforniai paprika, 2 marék rukkola, 1 citrom leve, 2 evőkanál olívaolaj, fahéj, só, bors.

Hogyan készült? A hagymát és fokhagymát apróra kockáztam, a répát, paprikát, aszalványokat pedig vékonyra csíkoztam. Felmelegítettem az olajat, megpároltam rajta a hagymát, fokhagymát, paprikát, répát. Félretettem. A serpenyőbe belekerült a bulgur, a barack, a mazsola meg a paradicsom. Felöntöttem kétszeres mennyiségű vízzel, fűszereztem, negyed óra alatt puhára pároltam. Belefacsartam a citrom levét, visszatettem a zöldségeket, hozzáadtam a leszűrt csicseriborsót és összeforgattam, hogy minden átmelegedjen. A rukkolát csak tálaláskor kevertem bele, hogy ne essen össze teljesen a hőtől. 

Natúr sült tonhal szeletet ettünk hozzá, szerintem kitűnő páros. 

amelyeket megmásztam karácsony óta, az őskortól Ramsay-ig. Kezdjük a tetején.

Kafka levese

A posta szívélyes közre nem működése révén január 8-án kaptam meg az angyalkajátékos ajándékomat Zsúrkenyértől. A dobozban, amit lelkesen bontogattunk az 1. számúval, lapult néhány mézeskalács meg bejgli, amelyek szerencsésen túlélték az utazást. (A mézcsorgatóért külön köszönet!) Meg egy könyv, a Kafka levese.

Mark Crick 14 híres író, többek között Jane Austen, Homérosz meg Márquez stílusában ír le egy-egy receptet. Egyszerre kacagtató, bámulatos, fura hangulatokba ringató ez a könyv. Az alapötlet zseniális és a megvalósítás sem hagy kívánnivalót maga után. Sőt a szerző által készített illusztrációk is nagyon ott vannak.

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

Egy novelláskötet kedvenc szerzőmtől. Kicsit vegyes a felhozatal, minden novella más-más világot, ötletet lobogtat. Ugyanakkor mindegyikre jellemző valami nem evilági, valami borzongató. A kedvencem, egyben az egyik legfélelmetesebb a Gasztronomicon, amely kezdetben egy szimpla házassági évfordulós ebédről szól, aztán elkanyarodik a valószínűtlenség birodalmába. A '81-es osztály meg arról szól, mi lesz Hermione-nal 15 év múlva. Lehangoló a lehetőség, amit ez a novella felvet.

Enyhe hiányérzetem csak a franciás konyhavonal hanyagolása miatt volt, de Harris hangulatteremtő képességét ezekben a rövidebb írásokban is csodálhatjuk.

Georges és Germaine Blond: Évezredek asztalánál

Nagyon szeretek a Bookline antikvárium részében böngészni, ha már igazi antikváriumokba nem jutok el. Decemberben egy igazi kincsre leltem. A magyarul 71-ben, eredetileg pedig 60-ban megjelent könyv az őskortól kezdődően mutatja be a táplálkozás történetét.

Alapos, mélyreható, ugyanakkor szemléletes és élvezetes olvasmány. Bár kedvenc korszakom a középkor vége, a reneszánsz, a legérdekesebb új tényeket az őskorról tudtam meg. Igaz ezek főleg feltételezések, de nagyon logikusan, régészeti alapokra helyezve levezetve.

E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában

Ha már történelemnél tartunk, ez az új, albumnak is beillő kötet is fantasztikus élmény! Bár csak egy fejezet foglalkozik az "Eszem-iszom, dínom-dánom" témakörével, hatalmas tudásanyag, rengeteg kutatás sejlik fel e munka mögött. A szemléletes leírások és a bőséges képanyag nagyon sokat segítenek nekem, hogy jobban magam elé képzeljem ezt az olvasmányélményeimből nagyon is ismerős korszakot.

Az orosz konyha

Egy újabb súlyos mű, sok képpel, leírással. Eddig vajmi keveset tudtam az orosz konyháról, most aztán nekiláthatok kísérletezni. Különösen a zöldséges ételek, például a töltött káposztafej meg a gombafasírt piszkálják a fantáziámat. Meg persze a nagy klasszikusok, a scsí, a szoljanka, hogy csak a híres leveseket említsem.

Gordon Ramsay: Háromcsillagos séf

A végére maradt az igazi ínyencség. Ramsay az én szívem csücske, a tekintetben, hogy neki mindenki másnál jobban elhiszem, hogy tud főzni. Lehet utálni a stílusát, de a szakértelmét nehéz megkérdőjelezni.

Ez a hatalmas, gyönyörűséges kötetet már kézbevenni is luxus. Mondjuk az kifejezetten idegesít, amikor az ételnevek felét nem értem: "Libamájballotin "label andlais" csirkével, pácolt shimejigomba, portóis vinaigrette". (Ezt az éttermekben is gyűlölöm, de már művelem magam.) Szerencsére találtam olyan ételeket is, amelyek szinte a megvalósíthatóság határát súrolják, például az árpagyöngy-rizottó édes-savanyú paprikamártással.

A képek a pornó határát súrolják, a recept leírások pedig olyannyira részletesek, hogy inkább elrettentenek az elkészítéstől.

Ui: Olvasás, nézegetés közben végig Beatbull járt az eszemben.

Ui2: A könyvet szakmai szempontból a Bűvös szakácsék ellenőrizték. Ez is csak jelent valamit.

Gyerekkoromban elképzelni sem tudtam, hogy más is létezik a savanykás, főzött, karikákra szeletelt céklán kívül. Az volt "a cékla". Bonyolultnak, misztikusnak tűnt az elkészítése. Aztán tavaly megbarátkoztam vele, bár a sütőben sütött változat lényegesen finomabbnak tűnt.

Az idén újabb felfedezést tettem. A cékla meglepő módon, - a többi gumóhoz hasonlóan - nyeresen is finom! Egyszerűen csak lereszelem minden cécó nélkül, megsózom és egy kis ribizlis balzsamecetet locsolok rá. Egy kicsit állni hagyom, aztán már lehet is falni.

Mellesleg arra is rájöttem, hogy nem feltételnül kell azokra a jó tanácsokra hallgatni, amelyek szerint a céklát csak kesztyűben lehet hámozni. Én ugyanis nem húzok kesztyűt, sőt puszta kézzel reszelem is. Igaz, kötényt kötök magam elé, de a kezemről egy-két mosogatás alatt, legkésőbb másnapra biztos, hogy lekopik a rózsaszín folt. Nem látom ezek után sok értelmét a védőfelszerelésnek.